Stílus, váltás, ősz, új célok. Kim Kardashian se csinálná jobban. Vajon a csípő derék aránya valóban befolyásolja a boldogságunkat? A felszín valóban hat a belső békénkre?

Van az úgy, hogy nem tudjuk mit hoz a jövő. Egyáltalán van-e olyan nap, amiről azt hisszük, hogy mi kontrolláljuk. Hisszük-e azt, hogy hetekkel, hónapokkal előre megtervezhetjük a fejünkben, hogy mi vár ránk. Szépen kényelmesen berendezkedve a minden napokra, a feladatokra, a hétvégékre. Vajon jó, ha minden jól kiszámítható? Ha minden napra kész az outfit és nem kell gondolkozni többé a szekrényed előtt állva?

Én jó sokáig így éltem. Kijártam az összes iskolát, felvettek a munkahelyekre, ahova menni akartam, elvégeztem a munkát, előléptettek. Közben megtanultam még egy szakmát. A magánéletem már ennél káoszosabb volt, de végül révbe értem. Van egy csodálatos kisfiam is, aki már elmúlt 1 éves. Anya lettem. Ami jó sok mindent megváltoztatott.

Az itthonlét sok mindent kihoz egy emberből. Én például a második szakmámra, a stílustanácsadásra helyeztem a hangsúlyt az anyaság mellett. Ami nagyon jól működött mindaddig, amíg a kisfiam icipici volt. Ahogy többet kellett vele lenni, annál kevesebb idő maradt a vállalkozásom működtetésére – amiben kőkeményen benne van az online marketingen át a rendezvényszervezés, a jó árazás, az értékesítés, a sok találkozó és a sok új ismertség. Maga a tanácsadás egyre kevesebb részét tette ki a mindennapi életemnek.

Majd választanom kellett. Amíg lehet, a kisfiammal vagyok és visszaveszek az iramból, véget vetek az alvás nélküli éjszakáknak, lecsökkentem a stressz szintem. Vagy így folytatom, de akkor nem érzem magam a helyemen, hiányozni fog a kisfiam. Végül így is úgy is rosszul érezném magam. Úgyhogy kénytelen voltam egyet visszalépni. Nagyon nehéz döntés volt. De végül megérte. Soha senki nem adná vissza a gyerekemmel töltött édes hónapokat. Úgy, hogy kisimultam, nem voltam ideges, nem kattogott az agyam, egyszerűen élveztem a mindennapokat.

Nyilván tele voltam lelkiismeret furdalással. Mi lesz a követő táborommal. Mi lesz a FB oldalammal. Mi van, ha teljesen elfelejtenek. Csalódnak bennem? Megelőznek a versenytársaim? Akiket mélyen tisztelek és becsülök, fantasztikusak mennyire aktívan jelen vannak a szociális oldalakon. Én is követek párat. De legbelül azt éreztem, én erre képtelen vagyok. Nem tudok minden nap a színekről és fazonokról írni. Celebekről, sztárokról. Jennifer Lopezről vagy Kim Kardashian csípőjéről. Olyan sokan csinálják ezt. Miért pont rám lennének kíváncsiak. Mi újat tudok én mondani. A stílus nem ennyiből áll. A stílus maga az élet. Valahogy ez túl felszínes. Ezt így nem lehet átadni. Vagy egyszerűen én mást szeretnék közvetíteni. Valami mélyebbet.

Most akkor elbuktam? Vesztettem? Elvéreztem? Volt egy célom őszig, amit ha elérek oké, ha nem érek el, nem oké? Idióta határidők, KPI-ok. De ezek kellettek ahhoz, hogy döntsek. Hogy ne haljak bele. Pedig minden egyes vendégem szerette a közös munkát. Csak pozitív visszajelzéseket kaptam. De most akkor mi is van? Voltatok már ti is így?

Szóval ősz van. A tavaszi terveimet elbuktam. De máshogy lesz végül. A kisfiam bölcsibe megy. Én pedig egy új izgalmas projektbe vágom a fejszém. Egyesítve az összes eddigi tapasztalatom. Közben bár kicsit másképp, de megtartva a U Tell Me Style-t. Mert ő a másik gyermekem.

Hát, nálam ezek mennek most. Leírtam. Megírtam. Jól esett. Itt vagyok. Létezem. Lélegzem. Rohanok tovább.

Innentől minden nap korán kelek, 7-kor már úton leszek. Nem tudom mit vegyek fel 🙂 Anyukaként, dolgozó nőként. Bölcsi, utazás, munka, pörgés, bölcsi, játék, altatás. Imádom! De milyen stílusban? Csak rajtam múlik.

Ti milyen életszakaszban vagytok?